Nem lesz baja, ha rosszalvó?

Segítségüket szeretném kérni az alábbiakban.

10 hónapos fiam alvása nagyjából úgy alakul, hogy:

× az esti altatás után (kiságyban) 30-45 perc után felébred,

× éjszaka (amikor a kiságyban már nem lehet visszaaltatni olyankor az édesanyja mellett) rendszeresen, 5-6 alkalommal nyöszörög, ilyenkor talán nincs is magánál, de nem lehet csak szoptatással visszaaltatni.

× napközben pedig szintén nem alszik egyben másfél óránál többet, inkább a 35-45 perces alvás a jellemző.

Környezetünkben a kisbabás szülők között jórésze büszkélkedik azzal, hogy milyen sokat alszik éjszaka a gyermekük - és tudom ugyan, hogy minden gyerek más és más, ezért is inkább nem foglalkoznék mások tapasztalataival - de öszintén szolva: kezdek aggódni, hogy az ennyire kevés alvás nem befolyásolhatja-e negatívan a gyerek fejlődését/nem kóros problémával kell-e szembesülnünk.

Egyébként a gyereken a kevés alvásnak jeleit nem tapasztaljuk, jó kedvü, fizikai fejlettsége a korának megfelelő. Élénk, jól eszik, stb., stb., de talán saját magamból kiindulva az ennyire kevés és rossz alvás biztos, hogy hatással van/lesz rá. Ha nem most, akkor a kesőbbiekben, ami talán még egyel rosszabb, de az is lehet, hogy ezt csak a túlzott szülői aggódás mondatja velem.

Ha valamilyen formában tudnak segíteni, esetleg meg tudnák osztani a hasonló problémával küzdőknél bevállt megoldást, azt nagyon megköszönném.

Üdvözlettel, A.

Orvos válaszol

Kedves Kérdező, 

Sajnos nem ritka a  rosszul alvó, gyakran ébredő csecsemő. Ennek sok oka lehet, de sokszor nem derül ki semmilyen kiváltó ok. Egy és két éves kor között ezek az alvászavarok általában maguktól megoldódnak, és hosszú távon ennek nem szokott semmilyen negatív következménye lenni. 

Érdemes homeopátiás szerekkel próbálkozni, hiszen más gyógyszert nem is lehet adni a mellékhatások miatt. 

Mivel kevés adat áll rendelkezésre a babáról, először komplex szerekkel próbálkoznék. 

Több komplex készítmény kapható a patikákban, kettőt ajánlanék ezek közül: próbálják meg a Tentoba-Homeo tablettát, ha ez nem válik be még a Viburcol kúp is segíthet. 

Üdvözlettel, dr. Tóth Marian

A homeopata.hu oldalain található információk, szolgáltatások nem helyettesíthetik szakember véleményét, ezért kérjük, minden esetben forduljon homeopátiás képzettséggel rendelkező orvoshoz, gyógyszerészhez!

A homeopátiás készítmények hatásossága a hagyományos (allopátiás) gyógyszerekéhez hasonló klinikai vizsgálatokkal általánosan nem igazolt.

A homeopátiás gyógyszer szedése nem helyettesíti az orvossal történő konzultációt, a diagnózis megállapítását és a javasolt egészséges életmódot. A kockázatokról és a mellékhatásokról olvassa el a betegtájékoztatót, vagy kérdezze meg kezelőorvosát, gyógyszerészét! Feltétlenül tájékoztassa kezelőorvosát vagy gyógyszerészét, ha a tünetei az Ön kezelőorvosa vagy gyógyszerésze által megadott időn belül nem enyhülnek, vagy éppen súlyosbodnak.