2012, április 20-21., Madrid
ECH – LIGA közös oktatási irányelvei elfogadás előtti szakaszba érkeztek. A LIGÁ-ban régóta 600 óra a követelmény, az ECH-ban idáig 350 óra volt, ami a LIGA 600 órás standardjához fog igazodni.
Az e-learning egyre terjed Európában, mind az egyetemeken, mind az egyéb, pl. homeopátiás képzéseken. Az alaptanfolyamokon leadott tananyag kiegészítését szolgálhatja.
Körvonalazódnak az alaptanfolyami hallgatók számára is szervezett klasszikus provingok lehetőségei, mely a már oktatásba épített triturációs provingok kiegészítései lehetnek.
Európában a homeopátiát használó lakosság zömében a komplexeket használja. Fontos ezért, hogy felvilágosító és gyógyító tevékenységünk során a megfelelő hangsúlyt fektessük a komplexek alkalmazására. Mivel a gyártók bevételének zöme, egyben haszna is a komplexekből származik, ezek forgalmának csökkenésekor kivonhatja a forgalomból a nem kifizetődő monókat.
A klinikai felől a klasszikus homeopátiás képzés iránti igényt több országban is felismerték. Egyesületünk 2012 őszétől induló, fejlesztett és újjászervezett alapképzése megfelel annak az általános igénynek, hogy az első tanévben (Kezdő évfolyam) a homeopátia alapelvei mellett a mindennapi akut betegségek homeopátiás kezelésére tanítja meg a hallgatókat – az adott betegségekhez illeszkedő gyógyszerképek oktatása mellett. A klasszikus homeopátia iránt elkötelezett hallgatókat további évfolyamokban tanítjuk - ahogyan eddig is - a krónikus betegségek kezelésére, újabb gyógyszerképekre, számos gyakorlati képzési lehetőséget beépítve a tanmenetbe, melynek végén vizsgát tehet a hallgató.
Az ECH ülésről bővebb beszámoló a Simile következő számában olvasható.