Folyamatos sérülés, gyógyszerszedés

Tisztelt Szakértők!

Az elmúlt évben nagyon sok kisebb-nagyobb ütés/sérülés, baleset ért, otthon kisgyerekkel történő problémás foglalkozás, illetve fizikai jellegű munka végzése közben.  Tudok az Arnica pozitív hatásairól ilyen esetekben, előfordult viszont, hogy akár több hétig naponta is szedtem a C30-as bogyókból, majd pár nap kihagyás után, szintén sérülés miatt  újrakezdtem. Segített, ezzel nincs is gond, azonban elgondolkoztam, vajon hozzá lehet-e szokni a szerhez, úgy értve, hogy már nem működik? Kialakulhat-e gyógyszer rezisztencia? Meddig szabad biztonsággal szedni? Mi a teendő újabb sérülés esetén? helyettesíthető-e mással? Köszönöm!

Orvos válaszol

Tisztelt Kérdező.

A homeopátiás szereket mindig indokolt esetben kell szedni és addig, amíg a tünetek fennállnak. Ha a tünetek javulnak, ritkábban kell szedni, illetve ha nincs javulás, 1-2 nap alatt, más szert kell keresni. Így elkerülhető, hogy "túladagoljunk", ami valójában azt jelenti, hogy éppen azok a tünetek állnak elő, amire a szert szedni kellene. Bár a mellékhatások elenyészőek, de bármelyik szer folyamatos szedése okozhat "túladagolást". Nem tudok elképzelni olyan szituációt, hogy az Arnica-t több hétig, naponta kelljen szedni. Javaslom tájékozódjon egy kicsit a homeopátiás gyógyszer-szedés szabályairól. Erre nagy segítség a nem oly régen megjelent Sebő-Molnár-Borbély Homeopátia dióhéjban című könyv, de az interneten és honlapunkon is talál írásokat erről. Sérülés mentes napokat kívánok.

dr. Sebő Zsuzsanna

A homeopata.hu oldalain található információk, szolgáltatások nem helyettesíthetik szakember véleményét, ezért kérjük, minden esetben forduljon homeopátiás képzettséggel rendelkező orvoshoz, gyógyszerészhez!

A homeopátiás készítmények hatásossága a hagyományos (allopátiás) gyógyszerekéhez hasonló klinikai vizsgálatokkal általánosan nem igazolt.

A homeopátiás gyógyszer szedése nem helyettesíti az orvossal történő konzultációt, a diagnózis megállapítását és a javasolt egészséges életmódot. A kockázatokról és a mellékhatásokról olvassa el a betegtájékoztatót, vagy kérdezze meg kezelőorvosát, gyógyszerészét! Feltétlenül tájékoztassa kezelőorvosát vagy gyógyszerészét, ha a tünetei az Ön kezelőorvosa vagy gyógyszerésze által megadott időn belül nem enyhülnek, vagy éppen súlyosbodnak.