Gerincműtét után

Lézeres gerinc műtétem közben szívinfarktust kaptam és mivel túl későn tudtak segíteni, a szív izmok nagy része elhalt. A lézeres műtét miatt pedig súlyos idegsérülés következett be a gerincemen, melyet követően bénulásos tünetek jelentkeztek a lábaimban és folyamatos zsibbadás, járási nehézségek. Kérem, szíveskedjen segíteni, hogy milyen homeopátiás gyógyszer lenne jó ezekre a problémákra vagy hol kaphatnék segítséget, tanácsot. Műtét után traumeelt szedtem, de már nem lehet kapni. Nem tudom, hogy honnan lehetne beszerezni. Folyamatos nagy fájdalmaim vannak, de a szív probléma miatt korlátozottak a lehetőségek.

Kérem, szíves segítségüket, ha van rá mód.

Köszönettel!

Orvos válaszol

Kedves Anikó!

Először is javulást és kitartást kívánok ehhez a sok panaszhoz, amit a levelében felsorolt.

Mivel a panaszok egy műtétet, beavatkozást követően jelentkeztek, ezért az egyik szer, amit javasolnék az Opium CH 30. Ezt három hétig heti egy nap javasolnám, öt golyócskát oldjon fele egy deci vízben, a felét kortyogassa el délelőtt, a felét délután. Emellett szívelégtelenség lehetősége is felmerül, ezért szóba jönnek mást szerek is, de ezek  kiválasztásában orvosi vizsgálat és a panaszok kikérdezése szükséges, ezért kérem, jelentkezzen homeopátiás orvosnál vizsgálatra az orvoslistánkról.

https://www.homeopata.hu/hu/content/homeopatias-orvosok

Üdvözlettel:

Dr Sal Péter

A homeopata.hu oldalain található információk, szolgáltatások nem helyettesíthetik szakember véleményét, ezért kérjük, minden esetben forduljon homeopátiás képzettséggel rendelkező orvoshoz, gyógyszerészhez!

A homeopátiás készítmények hatásossága a hagyományos (allopátiás) gyógyszerekéhez hasonló klinikai vizsgálatokkal általánosan nem igazolt.

A homeopátiás gyógyszer szedése nem helyettesíti az orvossal történő konzultációt, a diagnózis megállapítását és a javasolt egészséges életmódot. A kockázatokról és a mellékhatásokról olvassa el a betegtájékoztatót, vagy kérdezze meg kezelőorvosát, gyógyszerészét! Feltétlenül tájékoztassa kezelőorvosát vagy gyógyszerészét, ha a tünetei az Ön kezelőorvosa vagy gyógyszerésze által megadott időn belül nem enyhülnek, vagy éppen súlyosbodnak.