Visszatérő tüszős mandulagyulladás

2017. október 27., péntek

Horváth Erika

Kislányunk Eszter 2 és 5 éves kora között rengetegszer volt beteg, visszatérő tüszősmandula gyulladásai voltak. Mindig antibiotikumot kapott rá a gyerekorvostól. Eleinte kéthavonta, utána már havonta egyszer jött elő a betegség.

Mindegy, hogy nyár volt vagy tél, hideg, vagy meleg, volt-e beteg gyerek a közelében, vagy sem. Mindezektől függetlenül a tüszős mandulagyulladás jött, és alkalmanként igen magas lázzal járt. Maga a lázas állapot gyakran szinte csillapíthatatlan volt, 7-10 napig is elhúzódott és a gyerek nem reagált a lázcsillapítókra. Háromszor volt kórházban lázgörcs miatt. Felkészültünk rá, hogy ebből előbb utóbb mandula műtét lesz.

Ekkor találtunk rá Fehérváron Dr. Fellegi Veronika fül-orr-gégész homeopata doktornőre. Ő elmondta, hogy a gyermekünk nem gyakran beteg, hanem állandóan. A tünetmentes időszakok addig tartanak, amíg az antibiotikum még valamennyire hat. Átfogó terápiát javasolt, melyet a nyirokrendszer tisztításával kezdett. Lymhomyosot cseppeket, és Schüssler sókat kapott a kislányunk. A lázat megtanultuk kezelni a doktornő által ajánlott homeopátiás szerekkel. A tüszős mandulagyulladás még visszatért 2-3 alkalommal, (kb. fél évente egyszer) viszont antibiotikumok nélkül, kizárólag Schüssler sókkal valamint homeo bogyókkal gyógyult a gyermekünk. Most 9 éves. Másfél éve nincsen gond a mandulájával. Végtelenül hálás vagyok Fellegi doktornőnek!

Horváth Erika

Értékeld a cikket: 
Értékelés: Nincs Átlag: 4.7 (18 szavazat)

Küldj egy cikket

Olvastál még hasznos cikket a témában? Küldd el nekünk a cikk linkjét!

A homeopata.hu oldalain található információk, szolgáltatások nem helyettesíthetik szakember véleményét, ezért kérjük, minden esetben forduljon homeopátiás képzettséggel rendelkező orvoshoz, gyógyszerészhez!

A homeopátiás készítmények hatásossága a hagyományos (allopátiás) gyógyszerekéhez hasonló klinikai vizsgálatokkal általánosan nem igazolt.

A homeopátiás gyógyszer szedése nem helyettesíti az orvossal történő konzultációt, a diagnózis megállapítását és a javasolt egészséges életmódot. A kockázatokról és a mellékhatásokról olvassa el a betegtájékoztatót, vagy kérdezze meg kezelőorvosát, gyógyszerészét! Feltétlenül tájékoztassa kezelőorvosát vagy gyógyszerészét, ha a tünetei az Ön kezelőorvosa vagy gyógyszerésze által megadott időn belül nem enyhülnek, vagy éppen súlyosbodnak.