Szem alatti duzzanat

A szemem alatti rész már jó ideje duzzadt. A háziorvos és a szakorvosok kizárták a szemészeti, kardiológiai elváltozást. Vesére gyanakodtak ezek után, de a vesét vizsgáló vérvétel és az ultrahang is negatív lett. Végül a háziorvosom azt mondta a vese-meridiánommal lehet gond, de mást nem mondott, ennyiben maradt az ügy. Lehet-e a szem alatt puffadást kezelni homeopátiával? Illetve lehet-e a „vesemeridiánt gyógyítani”? Azt el szeretném még mondani, hogy egyfolytában fáradtnak érzem magam, még ébredés után is, nem csak napközben. Amúgy kiegyensúlyozott vagyok. Minden egyéb vérpanelem is jó. Köszönöm a megtisztelő válaszukat!

Orvos válaszol

Kedves Mária, 

A homeopátia és a hagyományos kínai orvoslás két külön gyógyító szisztéma. A vese meridián gyengeséget hagyományos kínai orvos állapítja meg és akupunktúrával gyógyítja. Homeopátiával is lehet a legyengült állapoton segíteni, a homeopata orvos egy alapos betegvizsgálat és kikérdezés után ajánl személyre szabott homeopátiás szert, mely segít az egyensúly helyreállításában. 

Az nagyon jó, hogy az összes lelete negatív, tehát problémája egyenlőre inkább energetikai szinten jelentkezik. A szemhéj alatti duzzanatnál sokkal nagyobb gond a krónikus fáradtság. Javaslom, hogy keressen fel egy homeopata orvost, vagy akár egy hagyományos kínai orvost, ezekkel a gyógymódokkal lehetséges azokban az állapotokban is segíteni, amikor nincs szervi eltérés, de a krónikus fáradtság már jelzi az egyensúly hiányát. 

Üdvözlettel, dr. Tóth Marian

A homeopata.hu oldalain található információk, szolgáltatások nem helyettesíthetik szakember véleményét, ezért kérjük, minden esetben forduljon homeopátiás képzettséggel rendelkező orvoshoz, gyógyszerészhez!

A homeopátiás készítmények hatásossága a hagyományos (allopátiás) gyógyszerekéhez hasonló klinikai vizsgálatokkal általánosan nem igazolt.

A homeopátiás gyógyszer szedése nem helyettesíti az orvossal történő konzultációt, a diagnózis megállapítását és a javasolt egészséges életmódot. A kockázatokról és a mellékhatásokról olvassa el a betegtájékoztatót, vagy kérdezze meg kezelőorvosát, gyógyszerészét! Feltétlenül tájékoztassa kezelőorvosát vagy gyógyszerészét, ha a tünetei az Ön kezelőorvosa vagy gyógyszerésze által megadott időn belül nem enyhülnek, vagy éppen súlyosbodnak.