Németországban és Luxemburgban támogatják a homeopátiát!

2019. szeptember 26., csütörtök

A Magyar Homeopata Orvosi Egyesület sajtóközleménye

Az egészségügyi miniszterek nem követik a francia példát.

A francia kormány júliusban jelentette be, hogy fokozatosan csökkentik a homeopátiás gyógyszerek támogatását: idén még a kezelés 30 százalékát térítik vissza, azonban jövőre ez már csak 15 százalék lesz, 2021-ben pedig nullára csökken. Franciaországban eddig 1,3 millió (!) ember írta alá a petíciót a gyógyszerek további támogatása érdekében.

Az erről kirobbant, hónapok óta tartó vitát azonban Németország most lezárta, ugyanis a német egészségügyi miniszter bejelentette, hogy az egészségbiztosító társaságok továbbra is támogatják a homeopátiás gyógyszereket.

A miniszter kifejtette, hogy a homeopátiás gyógyszerek költsége jelentéktelen a teljes gyógyszerköltséghez képest, hiszen 40 milliárd euróból csak 20 millió eurót jelent, ezért továbbra is támogatni fogják az egészségbiztosító társaságok ezeket a gyógyszereket.  

Egy évvel ezelőtt a német Kantar reprezentatív kutatást folytatott a homeopátia és a kiegészítő gyógymódok témájában, amelyből kiderült, hogy a válaszadók 66%-a szeretne saját maga dönteni a használt gyógyszerekről és kezelési módokról, 65%-uk pedig használt már homeopátiás gyógyszereket.  A válaszadók 72%-a ellenzi a hagyományos, természetes gyógymódok és a homeopátiás gyógyszerek betiltását.

Németországhoz Luxemburg is csatlakozott ebben az elhatározásban. Az egészségügyi miniszter, Étienne Schneider és a szociális biztonsági miniszter, Romain Schneider is megerősítette, hogy Luxemburg nem szándékozik követni a francia hatóságok ezen a téren tett intézkedését.

Az ECHAMP és a Magyar Homeopata Orvosi Egyesület üdvözli a német és a luxembourgi egészségügyi miniszterek döntését.

Értékeld a cikket: 
Értékelés: Nincs Átlag: 3 (2 szavazat)

Küldj egy cikket

Olvastál még hasznos cikket a témában? Küldd el nekünk a cikk linkjét!

A homeopata.hu oldalain található információk, szolgáltatások nem helyettesíthetik szakember véleményét, ezért kérjük, minden esetben forduljon homeopátiás képzettséggel rendelkező orvoshoz, gyógyszerészhez!

A homeopátiás készítmények hatásossága a hagyományos (allopátiás) gyógyszerekéhez hasonló klinikai vizsgálatokkal általánosan nem igazolt.

A homeopátiás gyógyszer szedése nem helyettesíti az orvossal történő konzultációt, a diagnózis megállapítását és a javasolt egészséges életmódot. A kockázatokról és a mellékhatásokról olvassa el a betegtájékoztatót, vagy kérdezze meg kezelőorvosát, gyógyszerészét! Feltétlenül tájékoztassa kezelőorvosát vagy gyógyszerészét, ha a tünetei az Ön kezelőorvosa vagy gyógyszerésze által megadott időn belül nem enyhülnek, vagy éppen súlyosbodnak.