Lehetséges kiegyensúlyozott párbeszéd a homeopátiáról Magyarországon?

2015. november 6., péntek

Közlemény

A Magyar Homeopata Orvosi Egyesület – a Magyar Orvostársaságok és Egyesületek Szövetsége, MOTESZ tagja – 2015. november 2-án ismét levélben fordult a Magyar Tudományos Akadémia Orvosi Tudományok Osztályához, indítványozva az érdemi szakmai párbeszédet. Célunk a homeopátiás gyógymód mellett szóló szakmai érvek ismertetése és egyeztetése az ebben illetékes MTA szakértőkkel.

Közleményünk kiadásáig válasz nem érkezett.

A Magyar Tudományos Akadémiát alapító Széchenyi Istvánnak – a 19. századi haladó szellemű magyar arisztokrácia és értelmiség számos alakjához hasonlóan – homeopata orvosa volt.

2000 májusában a Magyar Tudományos Akadémia adott otthont – Egyesületünk szervezésében – a Nemzetközi Homeopátiás Orvosi Liga (LMHI) 60. világkongresszusának. A megnyitó előadást az alternatív Nobel-díjas görög homeopata George Vithoulkas tartotta, akit Göncz Árpád magasrangú állami kitüntetésben részesített homeopátiás munkásságának elismeréseként.

Továbbra is bízunk abban, hogy a tervezett párbeszéd eredményeként objektív, kiegyensúlyozott és helyes szakmapolitikai döntések születnek homeopátia kérdésében, a magyar emberek érdekében.

Csatolmányok
Értékeld a cikket: 
Még nincs értékelve

Küldj egy cikket

Olvastál még hasznos cikket a témában? Küldd el nekünk a cikk linkjét!

A homeopata.hu oldalain található információk, szolgáltatások nem helyettesíthetik szakember véleményét, ezért kérjük, minden esetben forduljon homeopátiás képzettséggel rendelkező orvoshoz, gyógyszerészhez!

A homeopátiás készítmények hatásossága a hagyományos (allopátiás) gyógyszerekéhez hasonló klinikai vizsgálatokkal általánosan nem igazolt.

A homeopátiás gyógyszer szedése nem helyettesíti az orvossal történő konzultációt, a diagnózis megállapítását és a javasolt egészséges életmódot. A kockázatokról és a mellékhatásokról olvassa el a betegtájékoztatót, vagy kérdezze meg kezelőorvosát, gyógyszerészét! Feltétlenül tájékoztassa kezelőorvosát vagy gyógyszerészét, ha a tünetei az Ön kezelőorvosa vagy gyógyszerésze által megadott időn belül nem enyhülnek, vagy éppen súlyosbodnak.