JÓ orvos akarok lenni

2013. július 23., kedd

Egy frissen végzett orvos gondolatai a gyógyításról - dr. Kapás Orsolya

17 éves koromban, a gimnáziumi éveim végén találkoztam a homeopátiával először, és nyugodtan elmondhatom, hogy ennek köszönhetően azóta sokat változott az életem. Egy csodálatos, új világ tárult a szemem elé gyógyítóként és magánemberként is. 

A keresztfiam állandó éjszakai ébredéseire, súlyos alvászavarára keresett a családom megoldást. Mindenki el tudja képzelni mit jelent, ha egy néhány hónapos kisfiú minden éjjel nyolc-tízszer felkel, és gyakran egy óráig sír csillapíthatatlanul, nem hagyja aludni a napi munkában kifáradt szülőket és ő maga sem piheni ki magát. Az akadémikus orvoslás tehetetlenül állt az eset előtt, a szülők pedig a végkimerülés szélén voltak.  A homeopátia volt az utolsó remény, az egyetlen, ami tartósan és maradéktalanul megoldotta a helyzetet. 

Innentől datálható a homeopátiás pályafutásom. Később, orvostanhallgatóként ennek tükrében újra kellett fogalmaznom magamban mi is az a gyógyítás? Az egyetemen csak szindrómák és szervek gyógyításáról tanulunk. Valamicskét ugyan hallunk a pszichoszomatikus betegségekről, de azt, hogy az alapellátásban ilyen betegekkel zsúfoltak a rendelők, és gyakran a kórházi ágyak is, ezt már csak akkor tapasztaljuk, amikor végzett orvosként részesei leszünk a gyógyításnak. 

A homeopátia holisztikus gyógymódként az ember lelki és pszichés előzményét és állapotát is figyelembe veszi, fő tanítása, hogy a testet, szellemet és lelket egyaránt fontos összefüggő komponenseknek tartja, az egész embert gyógyítja. 

Érdekes, és némileg elszomorító is, hogy a homeopátiás szemlélet nálunk mennyire vita tárgya, mennyire le vagyunk maradva Nyugat-Európához, sőt még fejlődő országok csoportjába tartozó Indiához képest is. Sokkal nyitottabbak a komplementer medicina, ezen belül a homeopátia irányába. Márpedig az, hogy a világban mi történik, mi a helyzet más országokban, egyáltalán nem mindegy, hiszen a frissen végzett orvosok között mindennapos a téma, maradjak-e itthon, vagy menjek külföldre, ahol méltóbb bérezést kapok, jobb körülmények között dolgozhatok. A számos Nyugat-Európába igyekvő kollégám azonban nincs tisztában azzal, hogy milyen nagy hátránnyal indul külföldön, ha nem ismeri a homeopátiát. Egy átlag nyugat-európai, alapellátásban dolgozó orvos számára a holisztikus szemléletmód nem ismeretlen. Náluk a homeopátiás módszer sokkal inkább természetes része a gyógyításnak. A homeopátiát a társadalombiztosítás a legtöbb nyugat-európai országban részben, vagy egészben finanszírozza. Angliában most nyílt egy új homeopátiás kórház…

Egész életen át tartó tanulásban

A szemléletbéli különbségen kívül a másik lényeges pont, ami vonzóvá tette számomra a homeopátia tanulását, használatát, az volt, hogy ezek a szerek szinte kivétel nélkül természetes anyagokból készülnek. Képzett homeopata útmutatásának betartása mellett pedig nincsenek mellékhatásai. Meggyőződésem, hogy a gyógyítás során nem szabad mellékesnek tekinteni, hogy a páciensnek adott gyógyszer miből készül, mit tartalmaz? Szemléletes példa volt a keresztfiam alvás problémája, ahol a hagyományos orvoslás nyugtatók felírásán kívül mást nem tudott felmutatni. 

Tegye mindenki a szívére a kezét, ki az, aki jó szívvel rendszeresen nyugtatót adna egy 1 év körüli kisfiúnak? Kezdjük el a mellékhatásoktól nem mentes szintetikus gyógyszerek szedését már ilyen korban? 

Abban az egy dologban nincs vita, hogy a széles látókör az, ami egy gyógyítót hatékonnyá tesz. Ha egy orvosnak a gyógyítás több területére van rálátása, ha egy nehéz eset kapcsán többféle terápiás eljáráshoz is tud nyúlni, többet tud tenni betegéért. 

Háziorvosnak készülök, mert úgy érzem, ott van lehetőségem a különböző gyógymódokat zavartalanul egymás mellett használni. A hagyományos és komplementer gyógymódok együttes használata, vagy éppen a legcélravezetőbb módszer megválasztása nem lehetetlen, csak nyitottan, befogadóan át kell lépni a szintetikus orvosláson alapuló gyógyítás korlátait.

Gyerekkorom óta JÓ (csupa nagy betűvel) orvos szeretnék lenni, ebbe fektettem és fektetem bele ma is az összes energiám. Most, hogy megszereztem az orvosi diplomámat, tanulok tovább, képzem magam a komplementer medicina más területein is, hogy ez a gyermekkori elhatározásom valóra váljon. Az évek során ebben a folyamatban pótolhatatlanná vált a homeopátia, és az ezzel járó holisztikus szemlélet, mely számomra, orvosként eszköz pácienseim testi-lelki egészségének visszaállításához, magánemberként pedig segít jobban megértenem a világot, az abban élő embereket, embertípusokat. 

Biztos vagyok benne, hogy az orvosi hivatással együtt járó, egész életen át tartó tanulásban nemcsak a hagyományos orvoslásnak van helye, hanem a homeopátiának is.  


Megjelent: Terapia Natura - 2013/1

Értékeld a cikket: 
Értékelés: Nincs Átlag: 5 (1 szavazat)
Rovat: 

Küldj egy cikket

Olvastál még hasznos cikket a témában? Küldd el nekünk a cikk linkjét!

A homeopata.hu oldalain található információk, szolgáltatások nem helyettesíthetik szakember véleményét, ezért kérjük, minden esetben forduljon homeopátiás képzettséggel rendelkező orvoshoz, gyógyszerészhez!

A homeopátiás készítmények hatásossága a hagyományos (allopátiás) gyógyszerekéhez hasonló klinikai vizsgálatokkal általánosan nem igazolt.

A homeopátiás gyógyszer szedése nem helyettesíti az orvossal történő konzultációt, a diagnózis megállapítását és a javasolt egészséges életmódot. A kockázatokról és a mellékhatásokról olvassa el a betegtájékoztatót, vagy kérdezze meg kezelőorvosát, gyógyszerészét! Feltétlenül tájékoztassa kezelőorvosát vagy gyógyszerészét, ha a tünetei az Ön kezelőorvosa vagy gyógyszerésze által megadott időn belül nem enyhülnek, vagy éppen súlyosbodnak.