Jeremy Sherr - aki talpra állítja a beteg Afrikát

2014. november 24., hétfő

Interjú

Jeremy Dél-Afrikában született és Izraelben nőtt fel. A londoni College of Homoeopathy-ban kezdte meg tanulmányait 1980-ban, és ezzel párhuzamosan diplomát szerzett Hagyományos Kínai Orvoslásból is. Bár kizárólag klasszikus homeopátiás rendelést folytat, a Kínai Orvoslásból származó ismeretei áttűnnek homeopátiás gondolkodásán.

Jeremy volt az első, aki a száz éves csendközeli állapot után felelevenítette a provingok  tudományát és művészetét. 1982-ben vezette első provinját a Skorpióval, és azóta 23 hahnemanni provingot végzett el, köztük a Hidrogén, a Csokoládé, a Gyémánt, a Lazac és a Germánium provingját. Ezek a szerek mára már meghonosodtak a repertóriumokban és  materia medicákban, és az egész világon sikerrel használják őket. Jeremy „ A Homeopátiás  Provingok Dinamikája és Módszertana” c. munkája mára a provingok elfogadott iránymutatója lett, és lefordították francia, német , olasz és orosz nyelvre. A „Dinamikus Materia Medica – Szifilisz” című könyve, melyet világszerte méltató kritikával fogadtak - újító előterjesztése Jeremy filozófiával és materia medicával kapcsolatos egyedülálló gondolatainak. Jeremy már főiskolai évei alatt tanítani kezdett. Oktatott a legtöbb brit iskolában, és 1985-ben útjára indította a „Dynamis Iskolát”. Iskolája a leghosszabb posztgraduális képzést nyújtó hely az Egyesült Királyságban. Európa és Észak-Amerika számos országában oktatta a „Dynamis” tananyagát, és előadásokat tartott Ausztráliában, Új-Zélandon, Dél-Afrikában, Indiában és Kínában is. Nagy forgalmú praxist folytat Malvernben, New Yorkban és Tel-Avivban. A homeopátiás közösség Jeremyt brilliáns és kreatív gondolkodóként ismeri el, olyan személyként, aki jól ismeri Hahnemann írásait és filozófiáját. Humorral és vitalitással megtartott előadásaiban a klasszikus homeopátia inspiráló módon keveredik eredeti gondolatokkal. Gyakorlati oktatása során hosszútávú utánkövetéssel rendelkező élő esteket mutat be. Gyakorló homeopataként előítéletektől mentes és mélyreható tisztánlátásáról ismerik 1991-ben tagjai közé választotta a „Society of Homeopaths”, a „Medicina Alternativa”-tól  pedig Ph.D. fokozatot kapott. Tagja a „North American Society of Homeopaths-nak” és a kínai Kunmingben található „Yunan Medical College” címzetes egyetemi tanára.

Jeremy Sherr projektjének (Homeopathy for Health in Africa) szimbólumában Afrika fejjel lefelé van: hiszen az a tervük, hogy meg fordítsák a dolgokat. A feng shui szerint ez így jobb- mondja: a nyíl is hegyes, hogy az összes energia a tetejébe menjen. Az alábbi interjút az Magyar Homeopata Orvosi Egyesületben tartott háromnapos kurzus során adta Budapesten.

Hogyan döntött úgy, hogy elmegy AIDS-es betegeket gyógyítani Tanzániába?

Láttam, hogy a homeopátia mit tud tenni az AIDS-el. Ha Afrikában 20 millió AIDS-es ember van, akkor kötelességem, hogy segítsek nekik.

A Dynamis iskolámban nagy hangsúlyt fektetek arra, hogy járványokról tanítsak, de eddig nem dolgoztam járványban. Látni akartam, hogy az elmélet működik a gyakorlatban is. A homeopátiáért vívott harcban az AIDS jó téma, hogy felmutathassam eredményeinket és ezzel bizonyítékot szerezzek a homeopátia mellett. Sok pénz megy az AIDS-re, ezért figyel rá a világ is.

Már szinte elfelejtettem, hogy én is Afrikában születtem. Apám is és nagyapám is ott élt. Édesapám orvos volt, nagyapám meg rabbi. Azt gondoltam, könnyű lesz, kutatok majd hazajövök. Később azt terveztem visszamegyek, 6 hónapra vagy talán 1 évre. Feleségem azonban azt mondta, ha te mész, akkor én is megyek, így aztán kiköltözött Tanzániába a családunk. 1 évre terveztük, és mindennek már 6 éve. Most már 12 éve dolgozom ezen a kutatáson. Ezalatt több ezer problémával találtam szembe magam. A fővárosban, ahol elkezdtem a munkát - mai szemmel visszanézve - szörnyű helyzet volt. Egy hostelban éltem, a földút végén. Amikor nem volt klinikai napom, a szállásom körül prostituáltakat és drogosokat kezeltem a földön ülve. Ebből az időből csatlakozott hozzám jelenlegi tolmácsunk, Roger Rasta,  aki akkoriban drogos volt. Jól tudott angolul, és a homeopátia segítségével  letette a drogokat. Egyszer még a börtönből is kihoztam. Eljött velünk Kilimanjáróba, most tanulja a homeopátiát. 

Senki nem támogatja azokat a kutatásokat, melyek az AIDS-es betegek homeopátiás kezelését célozzák. A homeopátia említésére rögtön bezárulnak az ajtók. Nem akartam a kollégáktól pénzt kérni, de egyedül a homeopata közösség, adott pénzt (?). Nem fogok eljönni anélkül, hogy a kutatási terveimet el ne végezném. A misszió fő célja azt volt, hogy annyi embert kezeljünk amennyit lehetséges. Ez idáig több mint 6000 embert láttunk el rendelőinkben.

A második célom, hogy találjuk meg az AIDS genus epidemicusát. Így kerültek fókuszba olyan szerek, mint a Californium-muriaticum és Californium-nitricum.

Emellett törekszünk arra is, hogy a homeopátia önfenntartó legyen Afrikában, olyan módon, hogy sok embert megtanítunk erre a gyógymódra. 6 hetes kurzusokat tartunk, nagyon lelkes fiatal tanzániaiaknak. Ketten közülük nappali oktatásban tanulnak egy Kenyai homeopátiás iskolában, amellyel nagyon közeli munkakapcsolatban vagyunk. Elküldjük Kenyába a diákokat, majd utána felvesszük a saját klinikáinkra. Most már van 4 képzett afrikai homeopatánk. Írtam egy homeopátiás tankönyvet kifejezetten afrikaiak számára. Az Európában íródott könyvek ugyanis nem használhatók, nem hatékonyak itt. 

Miben tér el a homeopátiás gyakorlat Afrikában és Európában?

Az afrikai pácienseknél másfajta információkra kell alapoznunk a gyógyszerválasztást. Egy maszáj harcos szinte csak általános testi tüneteket mond el, nincsenek modalitások vagy mentális tünetek. (Néha csak annyi: „dühös vagyok, szomorú vagyok”). Mivel az álmaik és testi tüneteik jól használhatók, így megtanultunk ezekből a tünetekből dolgozni. 

Ezt a homeopátiás módszert már 12 afrikai országban tanítják. Ingyen adjuk az oktatási anyagokat, amit minden érdeklődőnek elküldünk így mostanra Afrika szerte vannak kis projektek. Megszerveztük az első Afrikai Homeopátiás Kongresszust is, amelyre sikerült 16 országból összegyűjtenünk a homeopatákat.

Célunk, hogy bebizonyítsuk, milyen sokat tud tenni a homeopátia a világért. Ehhez kutatások  és a média számára nyújtott információk kellenek. Akik kutatnak, azok többnyire nem szeretik a médiát, mert az ilyen történeteket anekdotikus bizonyítéknak tartják. A média emberei pedig gyakran nem szereti a kutatásokat. Az alábbi linkeken még több információt, illetve egy olyan rap zeneszámot találnak, amit egy színész csoport készített a projektről.

http://www.homeopathyforhealthinafrica.org/

https://www.youtube.com/watch?v=47m1doOGBzg

Milyen körülmények között élnek?

Feleségem szintén a projektben dolgozik, több beteget lát el, mint én. Gyermekeink a helyi nemzetközi iskolába járnak. A házunkból a Kilimanjáróra, Afrika legmagasabb hegyére látok. Szeretünk ott lenni, és most már nem is szeretnék Európában élni. Itt sokkal egyszerűbb életet élek: nincsen TV, nincsen állandó fogyasztási kényszer. Az emberek kedvesek és boldogok, pedig életük sokkal nehezebb.

Hol dolgozik, hol folynak a kezelések?

A kórházban dolgozom heti 2 nap. Hosszú időbe, 4 évbe telt, hogy bekerüljek a kórházba, mire a szükséges terápiás vizsgát letettem. Feleségem egy másik kórházban dolgozik, ahol TBC-t és sok egyéb problémát kezelünk. Minden beteg kap egy azonosítási kártyát, amin az adatai mellett az is szerepel, hogy a beteg milyen szert kap. Betegeinket felvesszük videóra is, hogy gyüjtsük a jól dokumnetált eseteket..A szervezés nem erős oldalunk, ezért mindig reméltem, hogy jön majd egy  svájci vagy német homeopata, aki segítene nekünk ebben, de sajnos még nem jelentkezett. Az összes gyógyszerünket adományból kapjuk, négy gyógyszergyár ad nekünk szereket.

Afrikában kell egy kis idő, amíg ráérzel, hogy  hogyan működj a kórházban. Heti 2x járok az AIDS részlegre. A legnehezebb betegeket küldik hozzám, megkapom az össze adatot. Nem érdekli őket, hogy mivel gyógyítok, csak működjön. Több száz AIDS-es beteget láttam, ugyanígy feleségem is a másik kórházban. Amikor belekezdesz, minden új betegtől tanulsz új dolgokat. Most már egyre jobban ismerjük az AIDS tüneteit, egyre kevesebb számunkra az új tünet. Mielőtt elmentünk, úgy gondoltuk, 500 AIDS eset kell, hogy a genus epidemicus megtaláljam. 

Sok (talán túl sok) hasi műtétet végeznek itt, mert az Afrikaiak nagyon  szeretik a hasi műtéteket ,úgy gondolják, ez varázslatos gyógyítás. A betegek azt sem tudják, mit vesznek ki belőlük. Végeztünk egy placebo-kontrollált kísérletet a hasi műtétes betegeknél: elkezdtünk nekik Bellis perennist adni (C12 potenciát napi 3x). Már 1 hét utána könnyen felismerték a nővérek, melyik volt a placebót szedő beteg. A Bellis perennist szedők hamarabb mobilizálhatók,, és ahelyett, hogy 1 hétig lábadoztak volna a kórházban, már 2-3 nap utána hazamehetnek. Most már az anaesthesia adja a Bellis perennist, majd a nővérek folytatják a kezelést, miután a beteget visszavitték a szobába.

15 klinikánk van, az egyik egy régi házban, a másik egy fa alatt maszájföldön, a semmi közepén, megint másik egy támogató házában. Maszájföld 3 óra autózásra van tőlünk. Néha elakadunk a sárban, amikor odautazunk. Az ő szegénységük elképzelhetetlenül mély, ha van egy csirkéje valakinek, akkor gazdagnak számít. Sokuknak 10 km-t kell gyalogolni, hogy vízhez jusson, mégis boldog emberek. A betegforgalom néha 5, máskor 40 beteg, soha nem tudod, mi lesz: ha esik, ha temetés, volt, vagy kávészedés ideje van. Az afrikaiak nagyon szeretik a homeopátiát. Illeszkedik a gondolkodásukhoz, szeretik a holisztikus tulajdonságát, szeretik, ha az álmaikról kérdezzük őket és szeretik azt is, hogy ingyen kapják. És jönnek, és jönnek...  Eleinte azt hittem, hogy az érdektelenség miatt nehéz lesz klinikákat nyitni, de nem így volt. Jó kint dolgozni, 6 év alatt sokat változott Afrika. Itt másfajta az emberek tudatossága: már nem olyan „sötét” Afrika, mit ahogy az európaiak többsége képzeli.

Hogyan működik a homeopátia az AIDS kezelésében?

Az AIDS betegek 80%-a özvegy. Ennek az az oka, hogy a férfiak hamarabb halnak meg. Nagy stigma van az AIDS-eseken. A beteg férfi nem is akarja, hogy megvizsgálják, kezeljék őt. Ha kiderül, hogy AIDS-es, kiközösítik, senki nem fog segíteni neki, 30 évesen meghal az otthonában.  A temetés után mindenki tudja, hogy a feleség is AIDS-es és őt hibáztatják mindenért. Ez egy jó lehetőség a rokonságnak, hogy, a bűnös asszonytól minden értékes dolgot elvigyenek. Ott marad a teljesen stigmatizált asszony 2-3 gyermekkel. Ebben a helyzetben az a legszörnyűbb, hogy ez a betegség minden energiáját felemészti. A legyengült állapotban lévő embereket az AIDS megfosztja az egyetlen megélhetésüktől a mezőgazdasági munkától. Az asszony nem tud dolgozni, ha nincs életerő, meghal, a gyermekeiről nem gondoskodnak, így ők is meghalnak. A homeopátiában az a csodálatos, hogy hamarabb segít visszanyerni az energiát, kb. 2 hét alatt már javulás figyelhető meg, szépen lassan megszűnik az étvágytalanság is. Nem ritka, hogy egy hónap alatt 20 kg-ot is gyarapszik egy-egy páciens. Az afrikai emberek jól reagálnak a gyógyszerekre, sokkal jobban, mint Európában, szinte csak „ránéznek” a szerre és jobban lesznek (pedig leggyakrabban alacsony potenciát, C12-est kapnak, napi gyakorisággal). Miért? Talán egyszerűbbek, mint mi, jobban kapcsolatban vannak a Földdel. A homeopátia egy csodálatos gyógymód, a gyógyszerek kiválóak, de ez nem elegendő: a gyógyuláshoz szükség van az élethez nélkülözhetetlen dolgokra is. Nyitottunk egy kis iskolát az AIDS-es betegek gyermekeinek, 2 bőséges étkezést adunk, egy helyet, ahol hasznosan eltölthetik az időt, míg anya dolgozik. 

Milyen egy homeopata házaspár élete - otthon is előkerülnek a betegek ügyei?

Felségem többet dolgozik, mint én. Ő szervezi a klinikákat, Én a külső munkát végzem, hozok pénzt, hogy a projekt működhessen. A kezeléseink ingyenesek, kapunk adományt, de nem eleget, hogy mindent fedezzen. Szeretnék találni egy nagyon gazdag embert, aki szponzorálna minket. Azt mondjuk, sok száz békát kell megcsókolnunk ahhoz, hogy egy herceg legyen belőle.

Párhuzamosan fut a másik projektünk is, melynek keretében használt szemüvegeket gyűjtünk Európában és ezeket Afrikában osztjuk ki. Az AIDS-es betegek látása is romlik, a helyiek között senki nem tudja megfizetni a szemüveget. Eljövünk a rendelésekre és az emberek várakozás közben kiválogatják a szemüvegeket. Sok ember szemüveg nélkül képtelen dolgozni, ezért egy szemüveg sokszor a megélhetést jelentheti. 

Fogadnak-e önkénteseket?

Önkéntesek érkeznek hozzánk  az egész világból. Mivel 1 hétre nincs értelme kimenni, általában 3 hónapra jönnek, mert csak így látják az eredményeket. Akik eljönnek, nagyon kitartóak és gyakorlatiasak lesznek a homeopátiában, de sajnos találkozok sok olyan önkéntessel is, akik néhány órás munka után abbahagyják. 

Dr.Sal Péter

Értékeld a cikket: 
Értékelés: Nincs Átlag: 5 (1 szavazat)
Rovat: 

Küldj egy cikket

Olvastál még hasznos cikket a témában? Küldd el nekünk a cikk linkjét!

A homeopata.hu oldalain található információk, szolgáltatások nem helyettesíthetik szakember véleményét, ezért kérjük, minden esetben forduljon homeopátiás képzettséggel rendelkező orvoshoz, gyógyszerészhez!

A homeopátiás készítmények hatásossága a hagyományos (allopátiás) gyógyszerekéhez hasonló klinikai vizsgálatokkal általánosan nem igazolt.

A homeopátiás gyógyszer szedése nem helyettesíti az orvossal történő konzultációt, a diagnózis megállapítását és a javasolt egészséges életmódot. A kockázatokról és a mellékhatásokról olvassa el a betegtájékoztatót, vagy kérdezze meg kezelőorvosát, gyógyszerészét! Feltétlenül tájékoztassa kezelőorvosát vagy gyógyszerészét, ha a tünetei az Ön kezelőorvosa vagy gyógyszerésze által megadott időn belül nem enyhülnek, vagy éppen súlyosbodnak.