Ha a gyerek szorong… 2.

2013. június 7., péntek

A homeopátia szemszögéből

A Gelsemium gyerek rosszul teljesít az iskolában. A feleléstől, illetve a megmérettetéstől való szorongás szinte megbénítja a testét és az elméjét. Általános gyengeség, már-már a bénulásig fokozódó gyengeség jellemzi.

Remegnek a lábai, nem tartják meg a testét, nehéznek érzi a fejét a nyak erőtlensége miatt. Legszívesebben lehunyná a szemét, mert nehéz nyitva tartania. Nem forog sem az agya, sem a nyelve. Mindehhez gyakran tarkótáji fejfájás, esetenként hasmenés, sürgető vizelési inger is társulhat.

Az Anacardium gyerek mindent elfelejt, amikor felelésre kerül a sor. Az előzőleg jól megtanult dolgok sem jutnak az eszébe, teljesen „leblokkol”.

Mindez gyakorta olyan gyerekekkel fordul elő, akiket a szülők – különösen az apa magas elvárásai miatt – sohasem dicsérnek. Ezzel szemben sokat korholják, hibáztatják, kritizálják őket – alaposan megnyirbálva ezzel az önbizalmukat. Az ilyen gyerek annyira elbizonytalanodik, hogy már semmiben sem mer egyedül dönteni, soha nincs önálló véleménye. Jellemző az ilyen gyerekre, hogy míg az egyik percben kedves és simulékony, a következő pillanatban minden átmenet és nyilvánvaló ok nélkül durva lesz, verekedik, káromkodik.

Ezt a kettősséget szokták úgy is kifejezni, hogy olyan a gyerek, mintha az egyik vállán egy angyal a másik vállán pedig az ördög ülne.

A Barium carbonicum gyereket nagyon könnyű zavarba hozni. Emiatt aztán kifejezetten fél azoktól a helyzetektől, amelyekben kiderülhet, hogy ő testileg és szellemileg is lassúbb, mint a társai. Neki már ahhoz is több idő kell, hogy megértse a feladatot, nemhogy meg is oldja azt. Nevetségessé válni a többiek előtt – hát ez az, amitől a legjobban fél. Nem csoda tehát, hogy legszívesebben a mama szoknyája mögé bújna zavarában, még jobban lelassul, és úgy tűnhet, mintha nem tanult volna semmit, mintha nem készült volna az órára. Pedig nem ez a helyzet. Nagy türelem, sok megértés és tapintat szükséges ahhoz, hogy az ilyen típusú gyermek jól teljesítsen. 

Az Argentum nitricum gyermek mindentől fél, mindentől szorong: az utazástól, hogy elkésik valahonnan, hogy valami rossz dolog történik vele vagy a családjával, stb. Ezek után szinte természetes, hogy minden megmérettetés félelemmel tölti el. Még rosszabb a helyzet, ha előre tudja, hogy feleltetni fogják, vagy dolgozatot írnak. Egy vizsgára való készülés illetve magára a vizsgára való várakozás kész tragédia számára. Amúgy is türelmetlen, a várakozást – bármire – nehezen viseli, hátha az még egy vizsga, ez számára egyenesen rémisztő. Már napokkal előtte hasmenése lehet, és nem tud aludni.

Az ilyen típusú gyermek nagyon kívánja az édességet, főként a cukrot. Ettől azonban az állapota csak rosszabbodik. 

Ismerős valamelyik helyzet? Kérjen segítséget a Magyar Homeopata Orvosi Egyesület doktoraitól.

Címkék: 
Értékeld a cikket: 
Értékelés: Nincs Átlag: 5 (1 szavazat)

Küldj egy cikket

Olvastál még hasznos cikket a témában? Küldd el nekünk a cikk linkjét!

A homeopata.hu oldalain található információk, szolgáltatások nem helyettesíthetik szakember véleményét, ezért kérjük, minden esetben forduljon homeopátiás képzettséggel rendelkező orvoshoz, gyógyszerészhez!

A homeopátiás készítmények hatásossága a hagyományos (allopátiás) gyógyszerekéhez hasonló klinikai vizsgálatokkal általánosan nem igazolt.

A homeopátiás gyógyszer szedése nem helyettesíti az orvossal történő konzultációt, a diagnózis megállapítását és a javasolt egészséges életmódot. A kockázatokról és a mellékhatásokról olvassa el a betegtájékoztatót, vagy kérdezze meg kezelőorvosát, gyógyszerészét! Feltétlenül tájékoztassa kezelőorvosát vagy gyógyszerészét, ha a tünetei az Ön kezelőorvosa vagy gyógyszerésze által megadott időn belül nem enyhülnek, vagy éppen súlyosbodnak.