A Brit Homeopátiás Szövetség (BHA) válasza az EASAC állásfoglalásra

2017. október 2., hétfő

fordította: Dr.Sal Péter, lektorálta dr. Radnai Andrea, dr. Tóth Marian

Az Európai Akadémiák Tudományos Tanácsadó Testületének (EASAC) állásfoglalása a homeopátiás termékekről és gyakorlatról alig több, mint a korábban közzétett negatív tanulmányok és jelentések megismétlése. A gondos válogatás kizárt minden olyan minőségi bizonyítékot, amely a homeopátia hatásosságát alátámasztja.(1)

Súlyosan aláássa az EASAC állításait az, hogy következtetéseit „kiváló tudományos alapú” és „hiteles és pártatlan szervezetek” kutatásaira, nevezetesen a brit alsóház Tudományos és Technológiai Bizottságának 2010-es, a homeopátiáról készült jelentésére alapozta. Ezt a hamis és hiteltelen jelentést rögtön a kiadását követően az angol kormány és 70 felháborodott képviselőből álló csoport elutasította.(2) Aggályosnak találták, hogy csak négy képviselő szavazott a jelentésről a bizottságban: három mellette, egy tartózkodott. Az állásfoglalást az is megkérdőjelezi, hogy a bizottság elnöke aktívan kampányolt a homeopátia ellen, valamint a jelentést támogató további két képviselő nem is vett részt a bizottság ülésein, így nem hallhatta az ott elhangzott vitát.

Az EASAC állásfoglalás hitelességét tovább rontja, hogy az Ausztrál Nemzeti Egészségügyi és Orvosi Kutatási Tanács (NHMRC) 2015-ös állásfoglalására is hivatkozik. Az állásfoglalás elkészítése során elkövetett számos szabálytalanság miatt jelenleg ombudsman vizsgálja az állami fenntartású NHRMC-t. (3)

A vizsgálat során elkövetett szabálytalanságok a következőek:

  • Az áttekintő vizsgálatot az NHRMC kétszer is elvégezte, 2012-ben és 2015-ben, de csak a 2015-ös vizsgálatot publikálták. Az első vizsgálatot, amely a homeopátiára nézve kedvező eredménnyel zárult, soha nem tették közzé. Az NHRMC azért nem fogadta el az első vizsgálat eredményét, mert azt rossz minőségűnek tartotta, annak ellenére, hogy a vizsgálatot az NHRMC saját iránymutatásai szerint készítette el egy elismert szakember. Az ombudsman felülvizsgálati eljárása során Prof. Fred Mendelsohn -  NHMRC-t felügyelő szakértői bizottság tagja - megerősítette, hogy az első áttekintő vizsgálat  kiváló minőségű volt: „mély benyomást tett rám az a szigor, az az alaposság és szisztematikus munka, melyet a homeopátia hatásosságának és mellékhatásainak elemzésére fordítottunk az első áttekintő vizsgálat során. Összességében rengeteg kiváló munkát fektettünk az értékelésbe és a kapott eredményeket szisztematikus, tárgyilagos és meggyőző módon prezentáltuk.”

  • Az NHMRC azt állítja hogy a 2015-ös jelentés eredményeit “több mint 1800 tanulmány szigorú értékelése alapján” tette közzé. Valójában az eredmények mindössze 176 tanulmányon alapulnak.

  • Az NHMRC által használt módszertant sem előtte, sem azóta nem használják ilyen áttekintő tudományos vizsgálatoknál. Az NHMRC szokatlanul magas küszöböt állítva úgy döntött, hogy csak azokat a vizsgálatokat tekinti „megbízhatónak”, amelyek legalább 150 résztvevővel készültek. Tette ezt annak ellenére, hogy az NHMRC rutinszerűen folytat vizsgálatokat kevesebb, mint 150 résztvevővel. A példa nélküli és önkényes szabály eredményeként 171 tanulmány következtetéseit “nem megbízhatónak” deklarálták, ezeket teljesen figyelmen kívül hagyták, így az áttekintés  csak 5,  az NHMRC által „megbízhatónak” titulált vizsgálaton alapult. Ezen öt vizsgálat  negatív volt, ami megmagyarázza az NHMRC következtetését, miszerint nem volt „megbízható” bizonyíték a homeopátia mellett.

  • Két független szakértő szervezet is aggodalmát fejezte ki a 2015-ös jelentés végső következtetései miatt a megjelenés előtt. Nem jelentéktelenebb szervezet, mint a tudományos bizonyítékok elemzésével foglalkozó Ausztrál Cochrane Center jegyezte meg, hogy bizonyos betegségekben a „... nem megbízható bizonyíték” kifejezés nem jellemzi pontosan a homeopátiás bizonyítékok összességét”; egy második szakértő nem tekintette megalapozottnak a  jelentés „végleges jellegű következtetéseit.” Meglepő módon az NHMRC nem reagált ezen visszajelzésekre, és nem módosították következtetéseiket.

  • Prof. Peter Brooks, a 2015-ös áttekintő vizsgálatot végző NHMRC bizottság vezetője elmulasztotta bejelenteni, hogy tagja volt az ún. “tudományos orvoslás barátai” elnevezésű anti-homeopátia lobbicsoportnak.

  • Az NHMRC saját irányelveivel ellentétben, nem volt egyetlen homeopátiás szakértő sem a bizottságban.

Ez utóbbi kritika érvényes az EASAC munkacsoportra is, amely homeopátiás szakértő nélkül végezte a bizonyítékok elemzését.

Az EASAC állásfoglalás hivatkozik Shang és munkatársai 2005-ös áttekintő vizsgálatára is, de ennek teljes története ismét nem hangzik el. Shang és munkatársai 110-110 homeopátiás és konvencionális orvoslás területén végzett tanulmány összehasonlító vizsgálata során arra a következtetésre jutottak, hogy a homeopátia nem hatásosabb, mint a placebo. Azonban a végkövetkeztetés a 110 tanulmányból mindössze 8 elemzésével készült, amelyek egyike sem a szokásos homeopátiás ellátást vizsgálta. Mindezen túl, ha az idézett 8 tanulmányból csak egyet egy bármely másikkal helyettesítettek volna a 110-ből, akkor a következtetés megfordul és “a homeopátia hatásosabb a placebonál” eredmény adódik.(4) Ez azt mutatja, hogy a tanulmány megállapításai teljesen megbízhatatlanok.

Úgy tűnik, hogy az EASAC munkacsoport nagyon kevés tudományos elemzést végzett a homeopátia területén - ha egyáltalán végzett ilyet - inkább csak vakon elfogadta a rendelkezésre álló dokumentumokat, olyan megkérdőjelezhető kutatások és összefoglalók eredményeit, melyek saját előítéleteit támogatják. A bizonyítékok szigorú elemzését a homeopátiával szemben kritikus elemzések és állásfoglalások esetében is alkalmazni kell, nem csak azoknál, amelyek pozitív eredményeket hoznak. A megkérdőjelezhető tanulmányokra és állásfoglalásokra való hivatkozás egyértelművé teszi, hogy a tudományos elemzés ezen objektív kritériumait az EASAC nem alkalmazta jelen állásfoglalása során.

fordította: Dr.Sal Péter, lektorálta dr. Radnai Andrea, dr. Tóth Marian

Forrás: BHA Response to the EASAC Statement 25/09/2017 https://www.britishhomeopathic.org/bha-blog/bha-response-easac-statement/

Irodalom

Értékeld a cikket: 
Értékelés: Nincs Átlag: 4.5 (26 szavazat)

Küldj egy cikket

Olvastál még hasznos cikket a témában? Küldd el nekünk a cikk linkjét!

A homeopata.hu oldalain található információk, szolgáltatások nem helyettesíthetik szakember véleményét, ezért kérjük, minden esetben forduljon homeopátiás képzettséggel rendelkező orvoshoz, gyógyszerészhez!

A homeopátiás készítmények hatásossága a hagyományos (allopátiás) gyógyszerekéhez hasonló klinikai vizsgálatokkal általánosan nem igazolt.

A homeopátiás gyógyszer szedése nem helyettesíti az orvossal történő konzultációt, a diagnózis megállapítását és a javasolt egészséges életmódot. A kockázatokról és a mellékhatásokról olvassa el a betegtájékoztatót, vagy kérdezze meg kezelőorvosát, gyógyszerészét! Feltétlenül tájékoztassa kezelőorvosát vagy gyógyszerészét, ha a tünetei az Ön kezelőorvosa vagy gyógyszerésze által megadott időn belül nem enyhülnek, vagy éppen súlyosbodnak.