Beszámoló a közgyűlésről

2010. május 15., szombat

Idén került sor a háromévenkénti tisztújító közgyűlésre, mely 49 tag részvétele mellett zajlott a budapesti Tulip Inn szállodában, dr. Resie Moonen szombati szemináriumát követően. A közgyűlés dr. Mátray Árpádot választotta levezető elnöknek.

Az Egyesület leköszönő elnöke, dr. Kürti Katalin megtartotta elnökségi beszámolóját a 2009. május - 2010. április közötti időszakról (lsd. 2010. Simile őszi száma), melyet a közgyűlés egyhangúlag elfogadott.

Ezt követte a Számvizsgáló Bizottság (SZVB) leköszönő elnökének, dr. Katona Editnek a jelentése a 2009. évről. A beszámoló alapjául a Közhasznú Jelentés (lsd. fenti Simile) szolgált, melyből kiderült, hogy az Egyesület forrása - a 2008. évinél kisebb mértékben - 800.000 Ft-tal csökkent, pénzügyi egyensúlya biztosított. 

Az Egyesület 2009-ben - a visszafogott kiadások keretében - elsősorban a könyvtár és a honlap fejlesztését tűzte ki célul. Bevételének növelésére főképpen a tanfolyami részvételek, nagyobb számú Simile előfizetés, pályázati források és az adók 1%-ából befolyt összeg adnak lehetőséget. A SZVB Jelentést - mely egyéb dokumentációkkal együtt az irodában megtekinthető - a közgyűlés egyhangúlag elfogadta.

A következő napirendi pont az Egyesület Elnökségének, valamint a SZVB-nak mandátumuk lejárta miatti lemondása. Dr. Mátray Árpád a tagság nevében meleg szavakkal méltatta és köszönte meg dr. Kürti Katalinnak az Egyesületért végzett közel két évtizedes tevékenységét, mely idő alatt ő több cikluson keresztül elnökként segítette a klasszikus homeopátia elismertetését, elterjedését mind Magyarországon, mind nemzetközi szinten. A jövőben Tiszteletbeli Elnökként segíti az új elnökség munkáját.

Dr. Okos Ella elnökségi tagságról és dr. Katona Edit SZVB elnöki tisztségéről való lemondását  követően a levezető elnök ismét köszönetet mondott az eddigi tisztségviselőknek, majd a közgyűlés megválasztotta az új Számvizsgáló Bizottság tagjait: dr. Sík Ildikó, dr. Deák Valéria és dr. Sebő Zsuzsanna.

A Diploma kiosztásának ünnepélyes pillanatai következtek: dr. Horváth Katalin 6 tagunknak adhatta át az Európai Homeopátiás Bizottság Diplomáját.

Munkájukhoz ezúton is sok sikert kívánunk!

Utolsó napirendi pontként a tisztújítás következett. A Jelölő Bizottság tagjai - dr. Molnár Mariann, dr. Sík Ildikó és dr. Trásy Gábor - a tagok felől beérkezett ajánlások alapján nyolc főt jelöltek a héttagú Elnökség soraiba. A hosszabb-rövidebb bemutatást követően került sor a szavazólapok kitöltésére, majd a szavazatok Szavazatszámláló Bizottság általi összeszámolására. Szavazategyenlőség miatt dr. Kovács Gabriella és dr. Tóth Marian között ismét választania kellett a közgyűlésnek.

A legtöbb szavazatot kapott, így az Elnökségbe került tagok

  • Dr. Heiczman Ágnes
  • Dr. Jónás Eszter
  • Dr. Katona Edit
  • Dr. Mátray Árpád
  • Dr. Sal Péter
  • Dr. Tóth János
  • Dr. Tóth Marian

Mindazok, akik az Egyesület életében aktívan részt vesznek, pontosan tudják, hogy a siker Elnökségen kívüli és belüli lelkes tagok önkéntesen, gyakran szabadidőben végzett munkájának eredménye. Együtt, összefogva, egymást segítve tudják folytatni elődeik tevékenységét.

Köszönjük nekik múltbeli és jövőbeli munkájukat, és azt kívánjuk, hogy eredményekben gazdag éveik során megvalósíthassák az Egyesület célkitűzéseit, s a homeopátia az orvostudományon belül az őt megillető, méltó helyre kerülhessen!

Értékeld a cikket: 
Még nincs értékelve
Rovat: 

Küldj egy cikket

Olvastál még hasznos cikket a témában? Küldd el nekünk a cikk linkjét!

A homeopata.hu oldalain található információk, szolgáltatások nem helyettesíthetik szakember véleményét, ezért kérjük, minden esetben forduljon homeopátiás képzettséggel rendelkező orvoshoz, gyógyszerészhez!

A homeopátiás készítmények hatásossága a hagyományos (allopátiás) gyógyszerekéhez hasonló klinikai vizsgálatokkal általánosan nem igazolt.

A homeopátiás gyógyszer szedése nem helyettesíti az orvossal történő konzultációt, a diagnózis megállapítását és a javasolt egészséges életmódot. A kockázatokról és a mellékhatásokról olvassa el a betegtájékoztatót, vagy kérdezze meg kezelőorvosát, gyógyszerészét! Feltétlenül tájékoztassa kezelőorvosát vagy gyógyszerészét, ha a tünetei az Ön kezelőorvosa vagy gyógyszerésze által megadott időn belül nem enyhülnek, vagy éppen súlyosbodnak.