Homeopátiás segítség napégés és napallergia esetén

Tuesday, June 11, 2013

Apis mellifica (mézelő méh)

Akkor adjuk, ha a gyulladt bőr inkább rózsaszínű, mint élénkpiros. Nagy, duzzadt foltokként jelenik meg a kiütés. A vizenyő akár az egész testen jelentkezhet. A páciens, szúró, égő fájdalomról panaszkodik, melyet hűvös borogatás enyhít. 

Belladonna (maszlagos nadragulya)

Az erősen gyulladt bőr égővörös, fénylő, száraz a napégette területeken. A páciens égő, lüktető fájdalma a legkisebb érintésre, rázkódásra fokozódik. Nyugalom és hideg borogatás enyhíti a fájdalmakat.

Cantharis (kőrisbogár)

Amikor ennek a szernek az adására van szükség, akkor már a napégés súlyosabb formájáról beszélünk, mert a gyulladt bőrterületeken kisebb-nagyobb hólyagok alakulnak ki. Helyenként akár elhalt, lilásabb területek is láthatók lehetnek. Az égő, viszkető fájdalom érintéstől fokozódik, hideg borogatástól csökken. 

Homeopátiás segítség napallergia esetén

Ismételten jelentkező napallergia esetén érdemes homeopátiás orvos tanácsát kérni. Ha már tudjuk, hogy szinte az első tavaszi napsugár megjelenése után előjönnek a kiütések, célszerű megelőzésként is alkalmazni a homeopátiás gyógyszereket. Vagy például egy vízparti nyaralás előtt elkezdeni szedni azokat. A golyócskák persze nem helyettesítik a megfelelő faktoros fényvédő kenőcsök használatát.A napallergiától szenvedő páciensek gyakran alkatilag is a natriumcsoportba tartoznak. Elmondható róluk, hogy inkább az árnyékos helyeket kedvelik, kerülik a napot, nem szeretik a nagy hőséget sem a szabadban, sem a zárt helyeken. Bőrük érzékeny lehet a napsugárzásra, így a legkülönbözőbb kiütések – ezek között nagyon gyakori a herpesz - jelenhetnek meg rajtuk a napfénynek kitett bőrterületeken. A szerválasztásnál a bőrtünetek mellett az általános jellemzőket is feltétlenül figyelembe vesszük. Zárkózottabb, befelé forduló, inkább borulátó személyek. Segítőkészek, önfeláldozók, a saját bánatukat, sérelmeiket azonban sokáig magukban hordozzák, mintegy konzerválják, csendesen, szó nélkül rágódva, befelé fordulva szenvednek. Ritkán sírnak, a vigasztalást elutasítják, jobban szeretnek ilyenkor is egyedül lenni.

Natrium carbonicum (tisztított szóda)

A bőr érdes, nyirkos tapintatú. Hólyagos vagy gennyes kiütések megjelenése, gyakran az ujjak hegyén is. Herpesz megjelenése napsütés hatására jellemző lehet.

Natrium muriaticum (közönséges konyhasó)

A bőr testszerte száraz, érdes tapintatú, az arcbőr azonban inkább zsíros lehet. Gyakori a hajas fejbőr szélénél jelentkező száraz kiütés, illetve ennél a szernél is gyakori a herpeszek megjelenése.

Antimonium crudum (fekete antimonit)

A nap melegétől, de bármely sugárzó hőtől előjöhet a kiütés, amely lehet tiszta vagy zavaros bennékű hólyag, ekcéma, csalánkiütés. A kiütések azonban hideg fürdőt követően vagy savanyú ételek fogyasztása után is megjelenhetnek. 

Rhus toxicodendron (mérges szömörce)

Olyan, gyakran hólyagos kiütések vagy típusos herpeszes bőrelváltozások szere, amikor a hideg ront, a meleg borogatás és a mozgás viszont javít a páciens állapotán. 

Urtica urens (aprócsalán)

Viszkető, kidudorodó, vörös foltok a bőrön. Csalánkiütések, melegkiütések, hólyagok. Erős viszketés, heves, égő fájdalmak, melyek hidegtől romlanak. Nyugalomban, dörzsölgetéstől javulnak.

Potencia: C30-ig

Adagolás

  • súlyos esetben akár egy órán belül adható 3-4 adag (egy adag felnőtt esetében 5 golyócskát jelent, gyermeknél annyi golyó ahány éves, maximum 5.)
  • enyhébb esetben napi 2-4 adag

Figyelem

  • javulás esetén a homeopátiás szer adagolásának gyakorisága csökkentendő!
  • ha 3-4 adag után nincs semmilyen kedvező változás, a homeopátiás szert nem érdemes tovább adagolni!
Értékeld a cikket: 
Your rating: None Average: 5 (2 votes)

Küldj egy cikket

Olvastál még hasznos cikket a témában? Küldd el nekünk a cikk linkjét!

A homeopata.hu oldalain található információk, szolgáltatások nem helyettesíthetik szakember véleményét, ezért kérjük, minden esetben forduljon homeopátiás képzettséggel rendelkező orvoshoz, gyógyszerészhez!

A homeopátiás készítmények hatásossága a hagyományos (allopátiás) gyógyszerekéhez hasonló klinikai vizsgálatokkal általánosan nem igazolt.

A homeopátiás gyógyszer szedése nem helyettesíti az orvossal történő konzultációt, a diagnózis megállapítását és a javasolt egészséges életmódot. A kockázatokról és a mellékhatásokról olvassa el a betegtájékoztatót, vagy kérdezze meg kezelőorvosát, gyógyszerészét! Feltétlenül tájékoztassa kezelőorvosát vagy gyógyszerészét, ha a tünetei az Ön kezelőorvosa vagy gyógyszerésze által megadott időn belül nem enyhülnek, vagy éppen súlyosbodnak.