Homeopátiás segítség szülés után - I. Érzelmi problémák

Friday, January 17, 2014

Míg a várandósság időszaka a testi-lelki változásokról, várakozásról, lelki felkészülésről szól, a szülés után egy gyökeresen új életszakasz veszi kezdetét egy nő életében. Ha valamikor, most igazán sok lehetősége lesz tanulni, fejlődni, önmagát megismerni.

Fokozottan igaz ez akkor, amikor első gyermeke születik – hiszen ekkor válik anyává. Egy újabb női szerep és a mások iránti felelősség felvállalása, megtanulása vár rá. Ha nagycsaládban, kisebb testvérek mellett nőtt fel az újdonsült édesanya, akkor ez az életszakasz valamennyire ismerős számára. Más kihívásokat, élményeket jelent az, ha már van egy kistestvér a családban, és megérkezik az újabb csemete – s ezzel megkezdődik az osztozás (szeretet, figyelem, tárgyak) tanulása, tanítása. A sokadik szülés pedig önmagában is igénybe veszi – főképp testileg – az édesanyát; ekkor az energiák ügyes beosztását kell megtanulnia. 

Szerencsésnek mondható az az édesanya, aki gyermekével együtt a nagy változásokat testi-lelki-szellemi egységben, egész-ségben élheti át, és megfelelő támogatást is kap a környezetétől.

A bennünk rejtőző betegséghajlamok leginkább akkor bukkannak felszínre, ha túlzottan stresszesek vagyunk, vagy ha kimerülünk. Ilyen időszak az alváshiánnyal nehezített, gyermekszülés utáni hetek-hónapok vagy akár évek. Vannak, akik mozgásszervi, mások nőgyógyászati, vagy keringési, megint mások emésztőszervi vagy idegrendszeri megbetegedésekre hajlamosak – pl. szülés után. És vannak olyanok is, akik ilyenkor érzelmileg esékenyek: depresszió, szorongás, apátia jelentkezik náluk. Ezért nagyon fontos felismerni a testi-lelki változásokat magunkon, így később már jobban figyelhetünk arra, milyen téren érdemes a betegség megelőzésre ügyelnünk. 

Miben segíthet a homeopátia?

A homeopátiás gyógyító rendszer önmagában, vagy a hagyományos orvosi terápiák kiegészítéseként alkalmazható mind testi, mind lelki panaszok esetén. Finom energetikai-információs áthangolással segíti a szervezet öngyógyító törekvéseit. Mivel a homeopátiás gyógyszer nem okoz mellékhatásokat, gyógyszerallergiát, függőséget, és nem ártalmas a baba számára sem – szemben a kémiai gyógyszerekkel -, szülés után elsőként ajánlott gyógymódnak mondható. Enyhébb panaszok esetén magunk, vagy homeopátiában képzett gyógyszerészünk segítségével is választhatunk szert, ebben segít a cikkben említett szerek ismertetése. Elhúzódó, illetve súlyos problémákkal viszont keressünk fel egy homeopátiás orvost, aki kiegészítő orvosi képzettségénél fogva el tudja dönteni, hogy állapotunk kezelhető-e kizárólag homeopátiával, vagy szükséges-e más szakorvos segítségét, vagy pszichoterápiát is igénybe venni. 

Az alábbi cikk elsősorban a szülés utáni érzelmi problémákra fókuszál. Az alvászavar (alváshiány) ezeknek oka és következménye is lehet; egyes szereknél utalás olvasható az alvásra is. A homeopátiás szerek a fő panasz szerinti csoportosításban olvashatók:

  • gyengeség
  • túlérzékenység
  • elbizonytalanodás
  • fásultság

A kiválasztott szert C12-C30 potenciában használjuk, az adagolásra vonatkozó iránymutatás megtalálható a www.homeopata.hu oldalon.

Gyengeség

A fizikai gyengeség a legáltalánosabb, és talán a legkorábban jelentkező panasz szülés után, és negatív érzelmi következményeit tapasztaljuk. Van, akinek van segítsége az első hetekben-hónapokban – ez lenne a normális -, és sajnos van, akinek nincs. Utóbbi esetben a homeopátia sem tehet csodákat, de javíthat az állapoton. Az eredmény függ az édesanya meglévő erőtartalékaitól, alvási lehetőségeitől is.

Kalium carbonicum: gyengeség esetén elsőként gondoljunk rá, főleg, ha hát-, derékfájás, izzadás és fázósság, vagy szívgyengeség, asztma, gyomorpanasz kíséri. Éjjel 2-4 körül, vagy kb. 4-órányi alvás után ok nélkül felébred. Kötelességtudó, nemritkán szorongó, sokszor nagycsaládos édesanyák.

China: kiváltó ok a testnedvek elvesztése (szüléskor vérveszteség, később pedig szoptatás, izzadás), de paradox módon a páciens nem nagyon kívánja a folyadékot. Szédülés, fülcsengés, erőtlenség lép fel, nehéz a gyomra, felfúvódhat. Ingerlékeny és túlérzékeny is. Éjjel alvás helyett terveket szövöget, de nappal nem képes ezeket megvalósítani.

Carbo vegetabilis: szintén sok testnedvet, vért veszített, légszomjjal és nagyfokú gyengeséggel küzd, szinte ellustul. Az életfunkciók (emésztés, keringés) meglassultak. Friss levegő, legyezgetés segít az állapotán.

Túlérzékenység

Itt sok növényi eredetű szert érdemes megemlíteni, a boglárka-félék közé tartozik az első három. Erre a növénycsaládra igen jellemző – akár már szülés alatt is megfigyelhető -, hogy könnyen izgatott lesz, „tiszta ideg”, betegesen érzékeny, különféle érzelmek, belső konfliktusok kavarognak benne, és a végén testi tünetei lesznek.

Aconitum: jellegzetes”vészreakció” - hirtelen ijedtség, pánikrohamok, éjfél körül felriad.

Pulsatilla: egyik leggyakoribb szer szülés után érzékeny, sírós kismamáknál, akik akár szoptatás alatt is elpityerednek. Ha támogatják, vigasztalják, és sok figyelmet kap a környezetétől, akkor megnyugszik, és kedves, gondoskodó anyuka lesz.

Staphisagria: szenved attól, ha mások rákényszerítik az akaratukat (kórházi élmény, családtag), ugyanakkor ő nem tudja eléggé képviselni a sajátját, csak tűr. Megsebzett állapotba kerül (akár szó szerint), ilyenkor dühkitörései lehetnek, akár attól is félhet, hogy bántja a gyerekét.

Nux vomica: túlhajszolt, kaotikus az alvása, legszívesebben ajzószereken élne. Nagyon türelmetlen, bosszús, domináns a családjával is, a babával is. Görcsös panaszai lehetnek (pl. emésztőszervi).

Arsenicum album: fázós, érzékeny, szinte neurotikus kismama, aki addig nem nyugszik, míg mindent el nem rendezett. A pedáns rend fenntartása persze elég fárasztó, a környezete számára is. Főleg az aggódásban merül ki; nem bír egyedül lenni. Éjfél és 3 óra között felriad, sokszor nem tud visszaaludni. 

Elbizonytalanodás 

Ezeket a szereket inkább homeopata szokta felírni krónikus szerként, alapos kikérdezés után.

Calcium carbonicum: megbízható és gondos szülő válik belőle, de időbe telik, míg felnő a feladathoz. Nagyon fontos számára a védelmező-biztató légkör, ahol nem kell kapkodni, mindennek megvan a rendje. Hajlamos az elhízásra, csont-ízületi panaszokra, hurutos betegségekre, ekcémára.

Barium carbonicum: csökkentértékűség, fogyatékosság, tehetetlenség érzése. Fél, hogy alkalmatlannak bizonyul a gyereknevelésre, pl. lassabb tempója miatt. A Calciumhoz hasonló testi tünetei lehetnek.

Natrium muriaticum (chloratum): bár kötelességtudó, megfelelni vágyó kismama, érzelmi életén nehéz eligazodni, zárkózott ilyen tekintetben, sőt, depresszióra is hajlamos. Az érzelmek kinyilvánítása, a testi kontaktus a babával nehézséget okoz számára. Bizonytalanságának egyik fő oka, hogy saját édesanyjával sem elég harmonikus a kapcsolata.

Fásultság

Sepia: már a várandósság, szülés is megviselte, de a babázás-házimunka-feleségszerep triója végképp lemeríti. Legszívesebben menekülne a családtól, a kötelességek elől, akár vissza a munkahelyre. Nőgyógyászati-urológiai, illetve krónikus (légúti) hurutos tünetekben, székrekedésben, migrénben nyilvánul meg energiahiányos állapota.

Phosphoricum acidum: érzelmi kimerültség mellett testi gyengeség, akár teljes apátia jellemzi. Csalódás, bánat, honvágy, de egy kimerítő szülés is szerepet játszhat ebben. Lesoványodik, mivel nem kíván enni, inkább lédús dolgokra vágyik. 

Végül megemlítem a Kalium phosphoricumot, ami az ún. Schüssler-sók között a No.5. Az idegrendszert támogató szöveti sóként is ismert, mely alvászavarban, szorongásban, idegkimerültségben segít. D6-os potenciában napi 3-4x1 tabletta javasolt pár héten át.

dr. Katona Edit
homeopata orvos, pszichiáter szakorvos
katona.edit7@chello.hu
www.homeopatiapszichiatria.com

Értékeld a cikket: 
Your rating: None Average: 5 (1 vote)

Küldj egy cikket

Olvastál még hasznos cikket a témában? Küldd el nekünk a cikk linkjét!

A homeopata.hu oldalain található információk, szolgáltatások nem helyettesíthetik szakember véleményét, ezért kérjük, minden esetben forduljon homeopátiás képzettséggel rendelkező orvoshoz, gyógyszerészhez!

A homeopátiás készítmények hatásossága a hagyományos (allopátiás) gyógyszerekéhez hasonló klinikai vizsgálatokkal általánosan nem igazolt.

A homeopátiás gyógyszer szedése nem helyettesíti az orvossal történő konzultációt, a diagnózis megállapítását és a javasolt egészséges életmódot. A kockázatokról és a mellékhatásokról olvassa el a betegtájékoztatót, vagy kérdezze meg kezelőorvosát, gyógyszerészét! Feltétlenül tájékoztassa kezelőorvosát vagy gyógyszerészét, ha a tünetei az Ön kezelőorvosa vagy gyógyszerésze által megadott időn belül nem enyhülnek, vagy éppen súlyosbodnak.